Belépés

Verenyhorgász-utánpótlás az RDHSZ-nél

A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség – az egyesületi versenyfelelősök javaslatára – idén májusban első alkalommal rendezte meg hagyományteremtő céllal az RDHSZ Családi horgászversenyt, melynek helyszínéül a tavasszal mindig halban gazdag Dömsödi-övcsatornát választottuk.
Az esemény célja az volt, hogy a gyerekeket úgy csaljuk a vízpartra, hogy a családtagjaikkal (szülők és nagyszülők) párban tudjanak horgászni. Nagyszerű alkalom volt, hogy ismerkedjenek a versenyhorgászat alapjaival. Az eseményre 19 csapat adta le a nevezését, akik a reggeli után nekivágtak a háromórás halfogásnak.  A versenyt a Lakatos Áron–Lakatos Sándor apa-fia páros alkotta Ben10 csapata nyerte.

RDHSZ_családi.jpg
A verseny szervezésében az idei évben átalakult Versenysport Bizottság munkáját az RDHSZ vezetése mellett ajándékokkal a Timár Mix Kft. és a CarpZoom termékek forgalmazója, a Fisch Kft. is támogatta. Ezekkel a horgászathoz szorosan kapcsolódó ajándékokkal a gyerekeknek hatalmas örömöt szereztek.
A tervezés alatt remélni sem merte a Versenysport Bizottság, hogy már az első évben hatalmas népszerűségnek fog örvendeni a verseny. A siker első számú visszaigazolása, hogy a gyerekek élvezték a közös horgászatot, tetszett nekik a szép környezet, a barátságos, segítőkész támogatás és persze nagyon örültek minden ajándéknak.
A szervezők számára pedig a legnagyobb siker és egyben a legfontosabb visszajelzés, hogy a versenyzők már a verseny végén szerettek volna jelentkezni a következő évi versenyre. Megígértük nekik, mindenképpen megrendezzük 2018-ban is.