Belépés

Üdvözlettel Oroszországból! - csónakos pergető VB

Csónakos pergető világbajnokság, Oroszország - 
Konakovo 2017.

Csónakos pergető logó.jpg

 

A kezdetek

Amikor 2016-ban kiderült a VB helyszíne már tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Egyrészt a távolság miatt, másrészt azért, mert Oroszország nem EU tagállam, így a beutazás nem egyszerű. Épen ezért a csapat már az év elején összeült, hogy megszervezze mind az edzést, mind a VB-re történő kiutazást. Az edzés időpontját a VB előtti szokásos pályazáráshoz legközelebbi időpontban céloztuk meg, hogy a horgászati körülmények (időjárás, vízállás), minél jobban hasonlítsanak a verseny idejéhez. 
Az utazást négy keréken képzeltük el, mivel ebben az évben a MOHOSZ komoly gépjármű flottával szerelkezett fel, így ezekből kaptunk volna autókat. A szállások közül próbáltunk minél kedvezőbb árut lefoglalni, ez sikerült is az interneten keresztül. Úgy gondoltuk, minden frankó, mint a frissen szűrt Arany Ászok. Megérkezett a hivatalos meghívólevél is, kezdtük intézni a vízumot, biztosításokat, autópapírokat.
 És jött a derült égből villám csapás. 
Kiderült, hogy a MOHOSZ autóflotta nem léphet ki az EU-ból, így nyolcan nyolcvan felé kezdtünk kisbuszt keresni és kiderült, hogy az autókölcsönzők sem szívesen engedik ki Oroszországba a járműveiket. Az idő fogyott, a pánik nőtt, aztán a Fortuna Asszony kinyújtotta a kisujját és lett egy Opel Vivaro Long 9 személyes kisbuszunk 3 nappal az indulás előtt! Ezzel párhuzamosan a csónak bérlés is tisztázódni látszott. Hétfőn már csak a szerződést kellett lefordíttatni oroszra és startolhatott edzésre a csapat. 36 óra utazás után megérkeztek Konakovo-ba.



DSC_0104a.jpg

Az edzés:



Rövid összefoglaló: a pálya megközelítőleg 75 km2 nagyságú, ez a Volgának egy duzzasztott szakasza. 2010-ben építették ide a Konakovo River Club központot, amint a neve is mutatja vízisportokhoz –sportokhoz kötődő (strandolás, vitorlázás, jetski, horgászat, quad, télen motoros szán), szabadidő-és üdülő központ. Ez most a világbajnokság központja. 

A verseny célhalai: sügér, kősüllő, süllő, balin, csuka (30,35,45,45,50 cm mérethatárral). Az edzés alatt ezekben a mérethatárokban nagyon kevés halat sikerült fogni. Velünk együtt öt ország volt edzeni. Az orosz válogatott ebben az évben a helyi versenyeken élen szereplő horgászokból áll. 
A VB-re nevező 14 országból az oroszok évek óta tudják a pályát, öt ország csapata volt edzeni , nyolc nemzet csapatai direktben vállalták a versenyzést. Természetesen nem tudjuk, kinek mekkora háttér segítsége van/volt, így még érdekesebb lesz majd a verseny.
 A versenyre bérelhető csónakok mind nagyon jól használhatóak. A szállásunk viszont az internetes ajánláshoz képest jelentősen alulmúlta magát minden viszonylatban. 



DSC_0133a.jpg

Az edzés tapasztalat

ai: bércsónakok rendben, de szállást másikat kell keresnünk. Utazás: ezt is másféleképpen megoldani. 
Orosz nyelv nélkül nem lehet boldogulni, az edzésre a fiúkat elkísérő és segítő Varga Palit mindenféleképpen hoznunk kell a VB-re is (az orosz nyelv tudása és a kapcsolatai miatt is hathatósan tudja segíteni a csapat munkáját). 
Hazaérve azonnal nekiláttunk az újra szervezésnek, hiszen csak másfél hetünk maradt az indulásig. 



Az utazás –  Öten már az edzést is megjárt kisbusszal utazunk, hozzuk az összes csomagot, négyen pedig repülővel érkeznek Moszkvába és onnan taxival Konakovo-ba. A földi járat indulása hétfőn 10 órára tervezett. Természetesen ez a járgányunk karbantartása és a hosszú útra való felkészítése miatt délután fél négyre sikeredett. A légi különítmény kedden kora reggel szállt fel Ferihegyről. Így ők érkeztek előbb, mi 30 órás autóút után jutottunk el az új szállásunkra a Konakovo River Club-ba. A versenyközpontban a fiúk egy különálló faházban laknak a VB ideje alatt, mi pedig felszorultunk a főépület egyik szobájába. 




DSC_0028a.jpg

0. nap – szerda


Reggeli után irány a város, pénzváltás, majd meglátogattuk a helyi horgászboltosokat. Igyekeztünk kideríteni a helyi horgászok vásárlási szokásait, hogy mit vesznek, mit használnak az itteni ragadozó halak fogására. A vásárláskor is jól jött Pali orosz nyelvtudása és kereskedői vénája. Plusz újabb ismeretséget szereztünk, akitől kaptunk egy ígéretet és majd meglátjuk, hogy holnap beválik-e. Az információ ezen módon való beszerzését választották az olasz és román csapatok is. Menetrendszerűen megjelentek utánunk, reményeink szerint nekik csak a maradék jutott.

DSC_0209a.jpg

DSC_0286a.jpg

Aztán visszatértünk a központba, a csapat készülődött a horgászatra, mi nekiálltunk a hivatalos dolgokat intézni. A bejelentkezéssel megkezdődött a világbajnokság első lépése.  14 nemzet horgászai küzdenek Konakovo-ban. Az első, rövid kapitányi meeting-en bemutatták a pályát, a tiltott helyeket, a fogható halakat és méreteit. Következett a bércsónakok számának kihúzása. Pali ismeretségének köszönhetően csak kettőt kellett húznunk, mert az edzésen bejáratott csónakot sikerült előre megbeszélnie. A csónakokról csak annyit, hogy a pályához illőek, nagy teljesítményű motorral szereltek és biztonságosak. Napközben a más nemzeteknek szánt ajándékokból előkészítettük csomagokat.
Köszönjük 
a Hímesudvar pincészetnek a borokat, Ottó bácsinak a villantókat, az EFTTEX-en díjat nyert Valentin Lures termékeket! 
A vacsora ugyanúgy, mint a reggeli svédasztalos, amin az ismert fogások mellett megtalálhatóak a jellegzetes orosz ételek.

DSC_0265a.jpg

A River Club, a központi épület, a faházak, a berendezés, az elrendezés, a díszítések, szobrok, képek, festmények, mázas csempék, a konyhai-fürdőszobai tárgyak bármely ország büszkesége lehetne. Egyedi mégis több stílusú művészi alkotások díszítik az egész létesítményt. A modern és a tradicionális építészet és művészet „keveredése” egy dinamikus látványos összhangot alkot.



DSC_0124a.jpg