Belépés

Gyereknapi horgászverseny Győrben

A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége gyermeknapi horgászversenyt rendezett május 27-én a Nádorvárosi Sporthorgász Egyesület segítségével. A rendezvényen 50 fiatal vett részt. A kisebb horgászok a Merkúr-tavon, az idősebbek a nagyobb kihívást jelentő Holt-Marcal-tavon mutathatták meg felkészültségüket. Sok izgalmat hozott a mérlegelés. A fárasztó délelőttöt követően nagy sikere volt az ebédnek és a jégkrémnek, utóbbiakat a szövetség biztosította. A gyermeknapi horgászverseny eredményhirdetése során minden résztvevő emlékérmet, baseballsapkát, kulcstartót, horgászfelszerelést kapott. A kategóriák helyezettjei értékes, a horgászás során jól hasznosítható ajándékokkal és serleggel lettek gazdagabbak.

vízjeles - Gyermeknapi horgászverseny.JPG

A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége megköszöni Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának és Borkai Zsolt polgármesternek a rendezvény támogatását.

A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége megköszöni a Timár Mix támogatását.

Eredmények
Lányok
1. Bedics Ágnes
2. Ifjú Enikő
3. Cser Olívia

10 év alatti horgászok
1. Krocsány Péter 13 280 g,
2. Ifj. Krocsány Gábor 9930 g,
3. Kósa Richárd 8680 g.

10 év feletti horgászok
1. Bakos Hunor 2740 g,
2. Bedics István 2620 g,
3. Páder Péter 1580 g.

Legnagyobb hal különdíjak
Horváth Balázs 4390 g,
Kósa Richárd 4140 g.

Minden résztvevőnek és helyezettnek gratulálunk.